Karantén, hogyan éljük túl lelkileg? | Tari Annamária

Karantén, hogyan éljük túl lelkileg?

Az interjút készítette: Vrábel Krisztina

Egyáltalán túl kell élni, vagy inkább el kell fogadni és idomulni kell hozzá? Milyen szabályokat kövessen egy család, hogyan találjuk meg az optimális arányt az online és offline élmények között? Mit tehet, aki egyedül maradt egy lakásban vagy éppen mit tehetünk akkor ha szeretnénk kicsit csak magunk lenni? Tari Annamária, pszichoanalitikussal beszélgettünk a mindenkit érintő kérdésekről.

  • Milyen hatással van a kapcsolatokra a folyamatos összezártság?  
  • Lakva ismerni meg a másikat…tartja a mondás, és ez most fokozottan igazzá válik. De könnyít a helyzeten, ha két ember bevallja egymásnak, hogy szokatlan neki ez a helyzet és valamilyen könnyítést kérne a másiktól, például azt, hogy vonuljanak el egymástól pár órára minden nap. Ez lehet annyi is például egy kis lakásban, hogy nem figyelnek állandóan egy másra, hagyják, hogy legyen külön töltött idő. Ha végképp nincs más lehetőség, még az is segítség, ha időnként egymásnak háttal csinálnak valamit, ez segít a személyközi távolság érzésének növelésében. Attól, hogy egy párkapcsolatban kiderülnek ilyen vonások, még nem kell arra gondolni, hogy „hát akkor nem is szeret!”, vagy „csak napi három órát bírt ki eddig is mellettem, tehát akkor ennyire vagyok fontos neki!”. Sokkal inkább érdemes arra gondolni, hogy a mostani zárt helyzetben mennyire értékes, hogy ott vannak egymásnak.
  • Hogyan kezeljük a konliktusokat?
  • A konfliktusok természetesen ilyenkor is megjelenhetnek, de jobb ezeket takaréklángra tenni, mintsem veszekedést provokálni vagy demonstrálni, mennyire nehéz is az élet… Az a jó, ha két ember összetartozása lesz a lényeg és nem a különbözőségük. Nyilván ez azt is jelenti, hogy a bezártság okozta szorongások, feszültségek megjelenését nem kell elbagatellizálni, de nem is kell növelni azzal, hogy tetézzük a problémákat, és veszekedni kezdünk azért, mert a másik nem 0-24-ben készséges és elfogadó. Ha lehetséges, akkor inkább a toleranciára kell törekedni, vagyis megnövelni az elfogadást és a megértést. Ezek most olyan mondatoknak tűnhetnek, amiket könnyű javasolni, de annál nehezebb megvalósítani. Kétségtelen, olykor érzelmi erőfeszítést kell majd tenni ezért, de az otthon nyugalma nagyon fontos akkor, ha a világ körülöttünk épp nagy bajban van.
  • Hogyan rendezkedjünk be, hogyan építsük fel napunkat, hetünket?
  • A hirtelen jött otthonlét nyilván nagyon más annak, aki teljes munkaidőben tud dolgozni, és nagyon más akkor, ha felszabadul több óra, amit ki kellene tölteni valamivel. Sokat számít, hogy valaki mennyire van szerencsés helyzetben, mert csak várnia kell, vagy azon szorong, hogy elveszti-e a munkáját. Más annak, akinek gyerekei vannak és megint eltérő, ha valaki egyedül él. De bármelyik esetet is nézzük, a legfontosabb, hogy megértsük: most szemléletet kell váltani. Ez pedig azt jelenti, hogy a járvány következtében előállt helyzetet elfogadjuk. Ha elfogadjuk, akkor nem „kibírjuk vagy túléljük”, hanem belenyugszunk, hogy átmenetileg életformát kell váltanunk.

  • Számíthat, hogy elfogadom, vagy csak próbálom kibírni?
  • A kibírás ugyanis azt jelenti majd, hogy tudattalan érzelmi stratégiáink közül a „túlélő stratégiák” fognak mozgósulni. Ha így történik, akkor az ember személyisége fokozottan igényli a „határidő”, vagyis a „meddig kell kibírni” definiálását. Azonban most erre vonatkozóan legfeljebb hipotéziseket alkothatunk, biztosat senki nem tud mondani. Ettől azonban megnőhet az ingerlékenység, irritáltság érzése, olyan szorongásformák jelenhetnek meg, amik haraggá változva egyre nehezebbé tehetik a hétköznapokat.
  • Mi történik ha elfogadjuk a helyzetet?
  • Amikor viszont elfogadjuk, hogy ez lett a helyzet, akkor valójában egy „áttanulási” folyamatot indítunk el. Vagyis új rutinok kialakításával és az idő strukturálásával komponálhatjuk meg a napokat. Az új rutinokhoz jó leülni és megbeszélni, hogy mik legyenek azok. Szinte órarend pontossággal meg lehet szerkeszteni egy hetet, amiben a közös társasjáték, a mozgás, olvasás, zenehallgatás komoly szerepet kaphat. Tanulhatnak táncokat, új játékokat, egyszóval – kétségtelen – kreatívnak kell lenni, de mindez arra nagyon jó, hogy a család vagy a pár olyan együttes élményt éljen át, amiben öröm van és mosolygás. Mert az lenne a lényeg. Hogy ne veszítse el senki a mosolyát.
  • Milyen stabil kapaszkodókat tudunk ilyenkor kreálni magunknak?
  • Jó kapaszkodó a strukturált idő mellett, ha például a munkavégzéshez felöltözünk, ahogy szoktunk, amikor a munkahelyünkre megyünk. Az is jó, ha például egy olyan sarkot nevezünk ki „dolgozónak”, ahol egyébként nem szoktunk lenni. Egy kis lakásban ez lehet az ebédlőasztal másik sarka is, a lényeg, hogy elkülönüljön. Mindez azért fontos, mert ha egész nap tréningruhában, vagy a szokásos „otthoniban” vagyunk, akkor az idő elkezd folyni. Úgyhogy fel kell öltözni, aki szokott sminkelni, tegye meg, fésülködjön úgy, ahogy a munkahelyére menne, és a „munkaidő” végeztével öltözzön át. Ha így teszünk, akkor az érzések is mások lesznek, segítenek abban, hogy a napunk felett mi gyakoroljunk kontrollt. Az elveszettség érzése könnyen megjelenik, ha azt érezzük velünk „történnek a dolgok” és semmit nem tehetünk. Aktív bevonódásnak hívjuk azt az attitűdöt, amit minden érzelmileg nehéz helyzetben érdemes alkalmazni. A helyzet feletti kontroll érzése sokat segít abban, hogy ne sodródjunk, hanem tudatosak legyünk. Amikor fel és leöltözünk a munka előtt és után, akkor az történik, hogy strukturált időben mi változtatunk a saját helyzetünkön. Ha most azt gondoljuk, ez olyan apróság, ami lehetetlen, hogy segítsen, akkor tévedünk. A mindennapok során ez az apró gesztus önmagunk felé lecsapolhatja a kiszolgáltatottság érzését.
  • A szülőknek mi a  feladata a gyerekek (lelki) védelme érdekében?
  • A gyerekek – nyilván életkoruknak megfelelően – értik/vagy sem a kialakult helyzetet. Amire az ő védelmükben érdemes vigyázni, azok a rémhírek és olyan mondatok, amik ijesztőek. Nem kell előttük megtárgyalni az olasz helyzetet és a halottak számát. Akinek tinédzser gyerekei vannak, akik már önállóan is értesülnek hírekről, akkor viszont megnyugtató beszélgetéseket kell lefolytatni. De lehetőleg úgy, hogy komolyan megértsék mi is zajlik, miért fontos, hogy most is tanuljanak.
  • Korlátozzuk-e a gyerekek online jelenlétét?
  • Amire nagyon fontos lenne figyelni, az okoseszközök használatának mértéke. Most, hogy az oktatás digitális platformokra tevődött át, még inkább kell arra figyelni, hogy a tanulás és a játék együttese ne az egész napot töltse ki a monitorok előtt. Erre a szülőknek is koncentrálnia kell. Ha egész nap a gép előtt ülnek, és csak este állnak fel, akkor nehezebb egy gyerektől is elvonni az eszközt. Bármennyire is azt gondolnánk, most az okoseszköz abban is segíthet, hogy oldódjanak a szorongásaink, a túlzott használattal ennek épp az ellenkezőjét lehet elérni. Figyelni kell tehát arra, hogy ne egy informatikus munkaidejének megfelelő méreteket öltsön a használat. Bízni kell az offline időtöltésben, a közös játékban, és beszélgetésekben, a közös főzésben vagy sütésben, a takarításban vagy éneklésben… A gyerekek mentális védelme most valóban arról is szól, hogy meg kell alkotni az optimális arányt az online és offline között.
  • A szülők ilyenkor kiborulhatunk a gyerek előtt?
  • Szívesen mondanám, hogy ne tegyünk ilyet. De azt is tudom, hogy bizonyos mértékben jó, ha egy gyerek látja a szülei valódi érzelmi állapotát és nem valamilyen maszkolt felszínt mutatunk neki. Ami ijesztő egy gyereknek, az az, ha azt kell látnia, a szülei elvesznek ebben a helyzetben, nem találják a helyüket, félnek vagy dühösek és valójában érzelmi sodrásban vannak. A felnőttnek sokkal inkább megvannak az eszközei arra, hogy lenyugtassa magát, a gyerekek érzelmi állapotát viszont nagyban befolyásolja a szüleié. Ha egy szülő most ideges vagy szorong, azzal valójában azt az üzenetet küldi, hogy nincs nála az a kontroll, ami segítene otthon a nyugalmat fenntartani. De a vírushelyzet okozta izoláció miatt alakuló feszültségeket ne toljuk tovább a gyerekekre.
  • Jellemző, hogy a gyerekre hárítjuk?
  • Sok felnőtt nem tudja, hogy amikor ebben a helyzetben felrobban és kiabálni kezd a lecke vagy a beágyazás miatt, akkor feszültségeinek csak egy része szól a helyzetnek, egy másik – adott esetben nagyobb része – viszont a benne dúló bizonytalanságnak a kicsatornázása. Ha tehát kiborul azért, mert a „minimum elvárása lenne, hogy a gyerek rendesen viselkedjen, megértve a mostani helyzetet”, akkor sok esetben tulajdonképpen „kimozogja” a számára is majdnem elviselhetetlen mértékű feszültséget. Ilyenkor azonban valójában megfordítja a szerepeket, mert neki kellene annak lennie, aki a kibillent egyensúlyt a helyére húzza, és ügyel arra, hogy ne termelődjön több indulat.
  • Hogyan tudunk segíteni azoknak, akik egyedül maradtak az otthonukban, vagy pl egy elvált szülőnek, aki 2-3 gyerekkel, felnőtt kapcsolat nélkül maradt.
  • A magány vagy a társtalanság ebben az élethelyzetben is nehezebb körülményeket jelenthet. Jó ilyenkor szorosabb kapcsolatot fenntartani a barátokkal és ismerősökkel, gyakori telefonálással vagy üzenetekkel. Látok példákat arra, hogy gyerek és párkapcsolat nélkül élők most online kurzusokat keresnek, új dolgokat tanulnak, egyszóval átfordítják a bezártságot a hasznosítás felé. Rengeteg egyetem tette ingyenessé bizonyos tanfolyamait, ami azt is jelenti, hogy – adott esetben – új ismerősökkel lehet találkozni, akikkel a tanulás és a közös érdeklődés az összekötő kapocs.
  • Ez elég lehet?
  • Ettől még a magány érzése vagy annak a gondolata, hogy ezt egyedül kell végigcsinálnia, nem jó érzés. Szoktam javasolni, hogy keresni kell olyan filmeket, amelyekben a magányos hős/nő indul útjára, és most mindegy, hogy filmesztétikai szempontból milyen értékű a film, abban segíteni tud, hogy narratívát ad a mindennapokhoz. Amire érdemes figyelni, az a rivalizáció vagy összehasonlítás érzelmi folyamata, vagyis a leértékelődés megjelenése. Amikor valaki azt érzi, hogy neki sokkal nehezebb, mert mindenki más körül ott vannak az emberek, akkor ez adott esetben igaz is lehet, vagyis a valóság most igazolhatja a korábbi önértékelési hullámvölgyek gondolatait. Ám ha ilyenkor „beleengedjük magunkat” ebbe az érzelmi állapotba, akkor csak egy lefelé menő spirálba kerülhetünk, amit jobb lenne elkerülni. Ha az élet úgy hozta, hogy jelen státusza valakinek épp az egyedüllét, akkor inkább terveket kellene szőni a jövőre nézve.

Történelmi tény is, és lélektani igazság, hogy lehetetlen élethelyzetből gondolatban lehet kiszabadulni. Ha az aktív bevonódással élünk, akkor ez a jövőre vonatkozó célok és tervek kialakítását és formálását jelenti. Mert ez az időszak is elmúlik egyszer, csak le kell majd vonnunk a tanulságokat, nem csak az egyén szintjén, hanem az egész emberiségnek.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük